Apámról
Néhány napja az Emberem egy öl akácgallyal jött haza. Ahogy terült szét az illat a lakásban, úgy borított el engem a kétségbeesés, egyre jobban marta a torkomat a fájdalom.
Otthon szinte harapni lehetett az édes levegőt langyos májusi estéken.
Apa március elején elment.
Már menni akart.
Elengedtük.
Viszem a mindennapokat, jól vagyok.
Többnyire.
Olyankor is jól, amikor barátném elvezet Pestig meg vissza, csakhogy végre varrjak útközben megint, s hazafelé lehúzza az ablakot és a lelkemet betöti az akácillat.